Nem elég az online jelenlét
Annak érdekében, hogy a lehető legsikeresebb marketing kampányt vigyük végbe, az offline marketingre épp olyan nagy hangsúlyt kell fektetni, mint az interneten közzétett hirdetésekre. Akkor vagyunk a leghatékonyabbak, ha kombináljuk a kettőt.
A mai világban rengeteg eszköz áll rendelkezésünkre, mondhatni már túl sok, emiatt nehéz kiválasztani, hogy a saját kampányunkhoz mi illik igazán.
Forrás: freepik.com
Az offline hirdetési felületek elsődleges mérőszáma az OTS (Oportunity to see) vagyis, hány becsült megtekintést tud produkálni az adott médiafelület. Érdemes elgondolkodnunk azon, hogy pl. engem, mint fogyasztót, ebből a rengeteg termékből és szolgáltatásból, amelyek nap, mint nap zúdulnak rám az utcákon, plázákban és az online térben – mi az, ami igazán megfog, amit később fel tudok idézni, és ami alapján úgy döntök, hogy „igen, ez a termék / szolgáltatás kell nekem”.
Nagy valószínűséggel nem az a hirdetés lesz, melyet futólag a buszról pillantottam meg a belvárosban ezer másik médiafelület mellett, vagy amikor a tömeget kerülgetve a plázában próbálok eljutni a kedvenc üzletemig. Mivel az agyunk kapacitása véges, ezért a legtöbb szembe jövő információt csak nézzük, de nem látjuk, mert nem volt megfelelő a befogadó szituáció.
Ha a rengeteg plakát és hirdetések nagy részén csak átsiklik a tekintetem, vagy „tovább görgetem”, akkor ezek a kampányok rám nézve nem voltak hatásosak. Ott vagyok a megtekintés számban, de valójában nem értek célt nálam.
Egy fogyasztóban csak akkor alakul ki mélyebb elköteleződés egy cég irányába, ha jól ismeri. A lojalitás eléréséhez az kell, hogy ne csak nagy tömegeket érjen el egy hirdetési kampány, hanem jusson el a fogyasztó tudatáig, hogy azt érezze, hogy ez a termék vagy közvetített információ abban az adott pillanatban csak neki szól.
Nyugodt, befogadó környezetben
Forrás: freepik.com
Érdekes tény, hogy Magyarországon az 55 év feletti korosztályban az internet használata, vagy az online vásárlás még a mai napig nem elég elterjedt, vagy nehézséget okoz, ezért egészen biztos, hogy ha a fogyasztóink egy része ebből a korosztályból kerül ki, nem lesz elég az online jelenlét. Szükségünk lesz kiegészítő offline kampányokra.
A társasházas hirdetőfelületeknél adott, hogy egy nyugodt, befogadó környezetben szólítsuk meg a közönségünket, otthonuk biztonságában. A lépcsőházakban elhelyezett hirdetések vagy reklámok azért is hatékonyak, mert ezeken a zárt helyeken nincs több hirdetési felület, nincs más inger, ami a nézőt osztott figyelemre készteti, sőt segítenek kitölteni a liftre történő várakozás holt idejét is.